A vámpírizmus

2009.05.07. 15:44

 

A vámpírok mitológiája

Minden népnek vannak olyan szellemei, farkasemberei, démonai, akik valami miatt nem kerültek el ebből a világból és visszatérve keringnek az élők körül. A hitekben, babonákban mindenütt előkerülnek, az embereket riogatják és többnyire kétségbeesettek, rosszindulatúak. Gond, szenvedély vagy el nem intézett, rettenetesen fontos ügy az, ami visszahívja őket, de nem tehetnek semmit... A vámpír is egy ilyen "démoni" lény, ami speciálisan vérivásra szakosodott.

A vérivás

A vérivás tulajdonképpen nem is csak a vámpírokra jellemző, illetve a vámpírság sokkal tágabb fogalom azoknál a sápatag arcú mozgó szemfogas hulláknál, amelyekre az ember kapásból gondol. Mivel a vér az élet alapja, kézenfekvő, hogy a szellemeknek is ez kell, hogy újra az élok világának részévé válhassanak. Az, hogy a szellemek képesek e feldolgozni akármilyen "nem létezo" érzékszervükkel a vért is, mint anyagot, ez a tulajdonságuk történetenként változó.

Őstörténetek

Kezdjük a Bibliával, mi mással. Őseink feltételezték, hogy a vér az élet hordozója. "Mivel minden testnek a vér az élete, és én azt mondtam Izrael fiainak: Ne egyétek meg a vérét egyetlen testnek sem, mivel minden testnek a vér az élete, aki eszik belőle, azt ki kell irtani."

Aztán az Odüsszeiában az áldozati gödör mellé vadul gyűlnek a túlvilág lakói, melybe Odüsszeusz vért csorgatott, hogy előcsalogassa Teirésziász lelkét, a jósét, akitől útmutatást kap a későbbiekben. A csalit fegyverrel kell védenie a többi halottól, mert azok is szomjaznak rá.

A görögöknél volt több mítosz is, az egyik volt Lamia, aki Zeusz szeretője és talán egy őstípus-vámpír lehetett. Éjjelente gyermekekre fájt a foga és átváltozni is képes volt. Róla lehet olvasni Diodoros, Strabhon és Plinius műveiben.

A rómaiak gyakran ötöltek ki horrorisztikus meséket, a Római naptárban Ovidius (talán nem véletlen, hogy Pandorának o a kedvenc költője ;) strigáról ír, aki egy vérszomjas karvaly szerű lény és gyermeket támadott.

A Védákban előkerülnek vérszomjas, parázna szellemek, a gandharvák, akik nőket álmuk közben támadnak meg. Ilyesmik a paisächák, akik őrült nőket ölnek.

A Dasnavar szellem az örményeknél található, aki a hegyre menetelő emberek talpából szívja a vért.

A finneknél a túlvilág hercege karmokkal tépi az embereket, hogy ihasson a vérükből.

A magyaroknál előfordul még a lidérc, aki tojásból kel ki és ha vért adnak neki aranyat hoz a házhoz.

A guineai camma törzsnél legfőbb megrontó gonosz szellem a vámpír, vagy ovengua.

Borneóban buauról van szó, melyben az ellenség éled fel és ugyancsak vérrel táplálkozik.

A balkáni népeknél létezik a vukodlak szó, amely vámpírt és farkasbort jelent. Úgy hitték, hogy a gonosz ember, aki életében olyan, mint a farkas, halála után visszatér és emberhússal fog élni. Emiatt el kellett égetni.

Az egyiptomiaknál megtalálható az "élő tetem" képzete, vagyis hogy a halott ugyanúgy akar élni tovább, mint a földi életében. A középkor végéig együtt temették el a harcost és a lovát, a fegyvereit vagy a pappal a Bibliáját. Ezt tiszteletből és félelemből is: nem akarták, hogy a halott visszatérjen, azt szerették volna, hogy az élőket békén hagyva jól érzi magát ott, ahol van.

Albániában A lány és a vámpír meséje él, bár itt a vámpír vőlegényként jelenik meg és húst eszik. Elvezeti a barlangjába a lányt, és mivel az nem akar enni vele, ezért megöli és megeszi. A nővéreit is odacsalogatja, de a harmadik megmenekül. Nem egy nagy történet, de biztos mindenki félt barlangokba menni. :)

Világszerte rengeteg ilyen történet lehetett, melyek a történelem folyamán átalakultak, egymásba fonódtak és felerősödtek, olyannyira, hogy az apró és ártatlan történetecskékből egy egész falu retteghetett évekig, vagy tovább. Emberek adták át egymásnak az egész világban, szájról-szájra, mind-mind más formában és tartalommal, az emberek egymást rémisztgették. Nem meglepő, mindig szerettük a borzalmakat hallgatni, ... főleg, ha még véletlenül sincs hozzá semmi, de semmi közünk. De hát miért lenne? }:)

A középkor

A striga, mint az ókorban előkerül Könyves Kálmán királyunk törvényeiben is: "Strigák ellen semmi vizsgálat ne legyen, mert ilyenek nincsenek" Ezt valószínűleg a démoni boszorkányokra értette, nem pedig azokra a szerencsétlenekre, akiket később az egyház üldöz és eléget. Abban a korban a vámpírokat is boszorkányoknak mondták.

Később eléggé eldurvult a helyzet, a boszorkány, varázsló és vámpír azonosításokat össze-vissza kavarták, lassan már a boszorkányok szívták egymás vérét. A boszorkánynak titulált szerencsétlen asszonyokat, ha gyermekágyon haltak meg, egyszerre várták vissza és egyszerre rettegtek tőle, nehogy elrabolja és megegye a gyereket, a férjét pedig megölje.

18. század

A 18. századból fennmaradtak feljegyzések holttestekről, melyek sok idő múlva sem bomlottak el és a vér is friss volt. Ebben a században eléggé elterjedt és általánossá vált a vámpír kifejezés használata. Vámpíristák: Michael Ranft, aki racionálisan közelíti meg a témát, szerinte nem isten vagy ördög művei, hanem természeti dolgok.

J. von Görres-sel együtt Ranft is elválasztja a test és a lélek halálát, őszerintük az egyik nem vonja közvetlenül maga után a másikat.

1746-ban Dom Calmet kimondja, hogy a halottakat csak isten támaszthatja fel. A vámpírizmust a balkániak rossz táplálkozási szokásaival nyugtázza, és hogy az ópium képes létrehozni fantasztikus álmokat, melyeket a sátán felhasználhat céljaira.

XIV. Benedek felszólította az érseket a babonaság elleni küzdelemre, de kérte, hogy vigyázzon, nehogy az egyházat belekeverjék a vámpírügyekbe.

Voltaire a vámpírokról írt cikkében elsőként használta ezt a szót átvitt értelemben, a jezsuitákra és a szerzetesekre, akik a "nép vérét szívják".

Hogy ennek mi lett a következménye?
Lassan vámpírnak neveztek mindenkit, aki egyszer vámpírt látogatott meg, aki törvénytelenül született, ellenszegült az egyháznak, aki betörő volt, akik sokat foglalkoztak az okkult dolgokkal életükben. Azok a hívok, akik áttértek az iszlámra, ugyancsak ilyen sorsra jutottak. A papok is így végezték, akik halálos bűnt követtek el, akiket kiközösítettek és akik nem kapták meg az utolsó kenetet. Így tehát sikerült az egyháznak ezt is a saját malmára hajtani.

1760 körül, a felvilágosodásról elnevezett korszakban is voltak babonás elképzelések. Ekkor született a gótikus regény, ami minden rémtörténetnek az alapja. 12 év alatt majdnem félezer ilyen regényt adtak ki, melyek borzalmakról szóltak. Német-, Francia- és Olaszországban rejtélyekkel, sötét kastélyokkal, megromlott papokkal, gyilkos grófokkal, elvetemült banditákkal, kísértetekkel és ki tudja még mivel voltak tele ezek a regények. A vámpírok is itt jelentek meg újra.
Eleinte úgy látszott, hogy a gótikus regény a polgárság győzelmét hírdeti, és elrettentésül mutatja be a kora középkor feudális rendszerét, az egyház és a főurak világát. Később viszont saját ellentétévé vált, a polgárság ellen vallott. A politikai viták és harcok szókincsében a "vámpír" az elnyomó réteg megfelelője.

Aztán elérkezett az a kor, amelyben a vámpírt holdtöltekor előmerészkedő, sírjában nyitott szemmel nyugvó halottnak hiszik, mely át tud változni mindenféle éjszakai állattá
, főként denevérré. Ez persze vérszívó vagy gyümölcsnedvből élő denevérekre vezethető vissza.

Erről persze sokat tudunk. A Genfi-tónál Diodati villa vendégei 1816-ban egy hosszú vitasorozatot élhettek át. Ott volt Byron, Mary Shelley és Polidori. Politika, spiritizmus, jelenkori kísértet történetekről beszélgettek, a fizikáról, Darwinról, aki a halott anyag újraélesztését tűzte ki céljául. A lényeg az, hogy vita-vita után mindannyian megfogadták, hogy írni fognak egy-egy rémtörténetet. Shelley és Byron nem fejezték be, Byron-é Töredék címen jelent meg. :) Mary Shelley természetesen létrehozta Frankensteint és az enyhén amúgy sátáni arc Polidori pedig a Vámpírt. A lényege az, hogy Lord Ruthven, aki természetesen megnyerő és sármos, magához édesgetni Aubrey-t és elutaznak Görögországba. Ott Aubrey beleszeret egy Ianthe nevű görög lányba. Feleségül szeretné venni, de egy vámpír áldozatává válik. A fiú lassan rádöbben, hogy Ruthven kicsoda. Tovább utazva banditák lelövik Ruthvent, és Aubrey megesküszik, hogy senkinek sem árulja el a lord titkát. Egy év múlva legnagyobb meglepetésére egy előkelő összejövetelen ott áll Ruthven és Aubrey hugát fogja elvenni feleségül. Aubrey nem tud semmit sem tenni, belepottyan a vámpírcsaládba, ott is körbehálózza a lord és végül meghal. A "gonosz" győz, tovább bolyong a világban.
Így a vámpír lett a megformált gonosz, forradalmasította azt az elképzelést, hogy a "rossz" állandó. 1819-ben megjelent németül, 1825-ben franciául, 1820-ban játszották melodramatizált változatát Franciaországban. Többen írtak színdarabot belőle. Pantomim és operaeloadások is készültek. A németeket meghódította a vámpírdivat, 1922-ig követték egymást a regények, amikor Murnau Nosferatuja megjelent.

A 19. század közepétől megint csak átalakuláson ment keresztül a vámpír, előkerül Lamia, a korintusi-menyasszonyból, a női vérivó. Gyönyörű, sápadt, fekete haja, ajkai vörösek. Továbbra is előkelő, megnyerő, hipnotikus. Kiszívja a férfiak vérét, a 20. században megelégszik a pénzükkel. :)
Ez a forradalom kora, melyben többek között kialakulnak új nőideálok, egyrészt a családanya Éva, másik véglet pedig Lilithnek megfelelő csábító szerető. A férfiak Évát veszik feleségül, de Lilith után vágyakoznak. Később persze kiderül, hogy Éva nem szent és Lilith nem boszorkány. :)

A 19. században előfordultak még olyan perek, melyekben emberek forgattak fel sírokat, gyaláztak meg holtakat, mert vámpírnak hitték őket.

Angliában és Amerikában felsorolni sem lehet, milyen áradat indult meg, Thomas Prest Varney, a vámpírja, ami 200 fejezetből állt, Poe néhány novellája. 1983-ban még mindig megjelent egy magazin Vampirella címmel.

A kripta, mint a vámpír pihenőhelye a Camilla címu novellában kerül elő legelőször, melyben a no ájultan fekszik ott. Minden változás, ami valaha létezett, minden kialakult jellemvonás végleges formát öltött a Bram Stoker által írt Drakulában.

 

Drakula:

 


A horror filmek általában kitalált szereplők, kitalált történetét mesélik el. Azonban a Drakula kultúrkör nem teljesen légből kapott alapokon nyugszik.


A rémtörténetek által híressé vált Drakula vajda a XV. század második felében Havasalföldön uralkodott. Már életében nagy hírnévre tett szert kegyetlen tettei miatt. Eredeti neve Vlad Tepes. A Drakula név Luxemburgi Zsigmond korára nyúlik vissza, apja ugyanis a Sárkányos rend tagjaként felvette a Drakul (sárkányos) nevet.

Vlad Tepes uralkodása alatt még egy könnyű kis lopásért is karóba húzás járt. Kedvelt kínzási módszerei között szerepelt az élve karóba húzatás, testcsonkítás, nyúzatás és - az ezek után megváltásnak tekinthető - lefejezés. Igazából a fennmaradt adatok alapján fantáziája határtalannak bizonyult ezen a téren.

Vlad a koldusokat és a szegényeket bűnözőknek tekintette, kegyetlenül üldözte. Egy legenda szerint egyszer vendégségbe hívta Târgoviste koldusait és szegényeit, majd megkérdezte őket, szeretnének-e mindörökké megszabadulni szegénységüktől. Amikor megkapta az igenlő választ, rájuk gyújtatta a termet.

Fékezhetetlen hatalomvágy élt benne s ez olykor igen nyersen nyilvánult meg tetteiben. Trónja nem volt biztonságban, állandó harcba került megtartani pozícióját. 1459-ben távolodott a törököktől, és beszüntette az adófizetést. Majd 1460-ban megújította szövetségét Mátyás királlyal, ami szintén növelte a törökök elégedetlenségét. Ekkor megkísérelték elmozdítani őt. Ez nem sikerült, mert Vlad az elfogására küldött Hamza basát kézre kerítette, és karóba húzatta. Fővárosa, Târgovişte körül egész karóerdő díszelgett, rajta a basa és kísérete.

vlad.jpgDrakula életében volt egy időszak, amikor Budán raboskodott. A történészek eltérően nyilatkoznak erről az eseményről. Az egyik vélemény szerint, Mátyás a kegyetlenkedő vajdát akarta jó útra téríteni, ezért fogta el. De vannak olyan feltételezések is, melyek rosszabb fényben tűntetik fel Mátyást, és azt állítják, hogy koholt vádak alapján fosztotta meg trónjától. Közvetlen okként egy titokban írt levelet említenek a történészek, melyet Drakula a szultánnak szánt, s benne korábbi ellenségeskedését megbánva szövetséget ajánlott a magyar király ellen. A levél hitelességének megítélésében különböző a román történészek véleménye. Korábban többen valósnak tekintették, s a vajda elmeháborodottságával indokolták, mások hamisítványnak tartják, s Mátyás környezetében keresik a szerzőt, harmadik vélemény szerint pedig a Ţepessel ellenséges viszonyban levő szászoktól ered.

A budai fogságban a vajda megkeresztelkedett, bűnbánatot tartott, majd Mátyás visszahelyezte őt trónjára, s jó keresztény uralkodó lett. Bonfini is ír röviden Drakula sorsáról, leírja, hogy Mátyás király a vajda segítségére indult, azért, hogy kiszabadítsa a török kezéből, és talán azért is, mert hozzá akarta adni feleségül egyik nőrokonát, akinek nevét Bonfini nem említi. Bonfini elmondja, hogy számára ismeretlen ok miatt, az Erdélybe menekült vajdát Mátyás elfogatta, s Budán fogságban tartotta. Drakula jelleméről megállapítja, hogy hallatlanul kegyetlen és igazságosztó volt. Kemény fegyelmet tartott a barbár vidéken, úgy hogy az erdő közepén is bárki biztonságban lehetett javaival. Mátyás végül visszahelyezte méltóságába, de a török elleni háborúban megölték és fejét elküldték II. Mohammed szultánnak. Bonfini röviden említi néhány kegyetlen tettét is.

torcsvar.jpgVégül 1477-ben tért vissza trónjára. A Mátyás legendakör szerint megváltoztatta a fogság, megtért és ezentúl nem kegyetlenkedett, hanem igazságos uralkodóként vezette országát.

Drakula személyiségét, tetteit a történetírók eltérően ítélik meg. Vannak olyan - főleg a román kutatók - akik a török elleni bátor harcait emelik ki, és teljes egészében rágalomnak minősítik a rémtettekről szóló leírást, vagy elismerik ugyan, hogy sok kegyetlenséget hajtott végre, de a rémtetteit leíró munkák létrejöttében nagy szerepet tulajdonítanak az erdélyi szászok és Mátyás király propagandisztikus tevékenységének is. A magyar szemlélet azonban Mátyás pozitív alakja szempontjából ír a vajdáról, és nem csak kegyetlenkedései miatt ítéli el, hanem azért is, mert nem volt minden helyzetben hűséges urához, Mátyáshoz.

Abban azonban talán mind a két oldal megegyezik, hogy a fennmaradt források alapján furcsa értékrenddel, a maga módján, a maga igazsága szerint uralkodott Drakula vajda. Az emberi élet semmit nem ért számára, ezért tudott olyan nagy fegyelmet tartani. Gyermekkorában a török udvarban látta a fegyelem fontosságát. Valószínűleg ez is nagy hatással volt rá.

Ma Drakuláról mindenkinek a vámpírfilmek félelmetes alakja jut eszébe. A vámpírizmust nem a filmipar teremtett meg, hanem több ezer éves múltra tekint vissza. Ezen hitvilág kialakulása európai gyökerekre tekint vissza, főleg a vérmítosz jellemző kontinensünkre, mivel itt tulajdonítanak nagy szerepet a vér életadó energiáinak. Előképének tekinthetjük az ókori görög színpadokon megjelenő vérivókat, emúzákat. A zsidó-keresztény hagyományban mélyül el egészen ez a képzet. Isten és ember vér által léphet szövetségre.

A néphit szerint a vámpír olyan halottat jelent, amely nem tud békében nyugodni, nem fogadja be a föld, mert rossz ember volt, vagy az ördög által megrontott lélek, esetleg vadállat, kutya, macska, és még számtalan variációja van a néphit ezen részének.

drak.jpgAz irodalomban is nagy múltra tekint vissza a félelmetes vérszopó alak. A Drakula- vámpír alakot Bram Stoker alkotta meg a XIX. század végén. 1870-es évek elején Le Fanu Carmilla című novellája nagy sikere után kezd el foglakozni a vámpírizmussal. Drakula regény világhírre tesz szert, a közel száz éves regény még mindig foglalkozatja az embereket. Újabb és újabb forgatókönyvek készülnek a félelmetes vámpír alakjával.

A filmiparban magyar vonatkozása is van a történet továbbélésének, ugyanis az eddig leghíresebb Drakula szerepet a magyar származású Lugosi Béla alakította.

Elképzelhető, hogy Vlad Tepes történelmi szerepe csak legendás rémtettei miatt értékelődött föl, és maradt ennyire az utókor tudatában, mégis úgy gondolom, hogy egy izgalmas személyiség, izgalmas története ez.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://darkangyal.blog.hu/api/trackback/id/tr231108262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása